Konkrét hozzájárulásokat és felajánlásokat ígértek a Kandó képzéseinek támogatására ipari cégek a kar Ipari Fórumán, március 6-án. A találkozón több mint 50 vállalat képviselői vettek részt.
A Kandó Kar és jogelődeinek több mint 50 éves felsőoktatási tevékenysége során mindig fontos célkitűzés volt a gyakorlatorientált képzés, mely megvalósításában nagy szerepet vállaltak az ipari partnerek.
A kar 2020-ban kiemelt feladatának tartja az ipari kapcsolatok kiszélesítését, megerősítését, aktívabbá tételét. Ezek az együttműködések kiterjedhetnek a hallgatók gyakornoki foglalkoztatására, oktatási és kutatási-fejlesztési együttműködésekre, tárgyi és pénzügyi támogatásra, közös rendezvények szervezésére.
Az Ipari Fórumon elsőként Prof. Dr. Kovács Levente rektor ismertette az Óbudai Egyetem célkitűzéseit és a fejlesztési irányait. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a Kandó 1969-es megalakulása óta mindig is jelentős szerepet játszott a cégek életében, a Kandó brandje a mai napig nagyon erős. Kiemelte, hogy az egyetemi stratégia fontos eleme az erőteljes ipari kapcsolatrendszer, amely élő támogatási hálót biztosít az egyetemnek. Ezen célok elérése érdekében hozták létre az ipari kapcsolatokért felelős rektorhelyettesi pozíciót.