Szakmai elismerés
Dr. Novothny Ferenc (PhD) az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának egyetemi docense a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 2010. évi 86. közgyülésén a tudósok neveivel fémjelzett díjak közül az egyik legnívósabbat a Bláthy díjat vette át Dervarics Attila elnöktől.
A Bláthy Ottó Titusz díjat a MEE olyan tagjának adományozza, aki az egyesületi életben, annak fejlesztése és szervezése terén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki, az Egyesület munkájátés ezen keresztül az elektrotechnika fejlesztését jelentős mértékben elősegítette és amellett saját szakterületén is kiemelkedő műszaki-gazdasági eredményeket ért el.
Novothny Ferenc oktatónk 1985-óta a MEE tagja, szaktanácsadója. A MEE-VET alapító tagja, és a Biztonságtechnika és Környezetvédelem tagozat vezetője. Részt vállal konferenciák szervezésében és a villamos irányelvek és szabályzatok kidolgozásában.
Tevékeny részt vesz a villámvédelmi és szabványosítás munkabizottságokban, vezeti az Érintésvédelmi Munkabizottságot, a Fogyasztói Szakosztály Intézőbizottságának aktív tagja. Szakmai folyóiratokban rendszeresen publikál. Szervezési, szakmai tanácsadásával aktív szerepet vállal az ifjúság szakmai tudásának bővítését szolgáló MEE Fiatal Szakemberek Társasága Kandó Hallgatói Tagozat munkájában. Ezen tevékenységének elismeréseként 2005-ben a MEE Verebély díját vehette át.
A Magyar Szabványügyi Testület több Műszaki Bizottságában is tevékenyen képviseli a MEE villamos mérnökeinek szakmai szellemét.
A Bláthy díj emlékérem és oklevél adományozásával jár.
Gratulálunk a kitüntetéshez és további eredményes munkát kívánunk!