STEM találkozások

Lehetőségek a mérnöki, informatikai pályán

Magyarországon a természettudományi, műszaki és informatikai területen (angol rövidítése STEM) a magasan képzett szakemberek utánpótlása elmarad a versenyképes fejlődéshez szükséges mértéktől. A probléma világjelenség. Mind gazdasági, mind innovációs szempontból fontos, hogy a fiatalok - és ezen belül is a lányok - jelenleginél nagyobb arányban válasszák ezeket a pályákat.

A szakemberhiány egyik oka, hogy a lányok közül hagyományosan kevesen képezik magukat ezekben az irányokban, és az ilyen szakokon végzett lányok közül kevesen próbálnak elhelyezkedni a szakterület élvonalában lévő cégeknél.

Kinek szól?

A Nők a Tudományban Egyesület által kezdeményezett STEM találkozásokra a természettudományi, műszaki és informatikai szakokon hallgató lányokat várjuk, de örömmel fogadjuk az érdeklődő fiúkat is.

A program

A STEM találkozások betekintést adnak az egyetem falain kívül folyó szakmai életbe, a mérnöki és az informatikai munka világába. A kiscsoportos (kb. 2 órás) STEM találkozások alkalmával az egyetemi hallgatók első kézből kaphatnak információt a cégek tevékenységéről, a fiatal munkatársak feladatairól és lehetőségeiről. Az érdeklődők minden rendezvényen két cég munkatársaival beszélgethetnek, akikkel a program után is kapcsolatban maradhatnak. Mindez jelentősen segítheti pályájuk tudatos tervezését.

Tervezett helyszínek

BME, Debreceni Egyetem, ELTE, Miskolci Egyetem, Óbudai Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Szegedi Tudományegyetem

További információ
Dr. Groó Dóra
Elnök
Nők a Tudományban Egyesület

dora.groo@nokatud.hu