Sorozatban már negyedszere sikeres az Óbudai Egyetem vívócsapata!

2018-ban a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság vívóversenye már harmadjára került megrendezésre a Debreceni Sportcsarnokban. A versenyszervezők elmondása szerint utoljára került megrendezésre a verseny ezen a helyszínen, hiszen jövőre átadják az új sportcsarnokot, és akkor a MEFOB is átköltözik oda.

A versenyre az ország minden városából érkezetek versenyzők. Idén azonban a Testnevelési Egyetem egy kínai Erasmus csapatot állított ki, akik nagy ellenfélnek bizonyultak minden versenyszámban. A versenyen nagyjából 150 sportoló vett részt, amelyen szinte az ország összes egyeteme képviselte magát. Az Óbudai Egyetem főszervezőjének (Káli Andrásnak) idén sikerült összetoboroznia annyi óbudais vívóversenyzőt, hogy az Óbudai Egyetem csapata el tudott indulni a híres Universitas váltón is, amely az egész versenysorozat zárószáma. Ebben a számban éveken keresztül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vitte el az első helyezésért járó díjat.

A verseny programja szerint az első nap a párbajtőrrel kezdtünk. Mivel sok versenyzőnk most fog végezni, ezért ebben a számban a létszám a tavalyihoz képest kevesebb volt ezen a napon, de nem is ez volt idén a fő versenyszám számunkra. Kárpótlásképpen a második napra megérkezett a csapat teljes létszáma.

A versenyről egy kicsit:

Idén, 2018-ban már negyedjére nyerte meg Óbudai Egyetem egyik csapata (Káli András (KVK), Karvalics Ádám (BGK), Liszkai Tamás (BGK)) a MEFOB-on a férfi tőr csapatbajnokságot.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is teljes magabiztossággal, azonban nagy izgalmak árán jutott el a csapatunk a dobogó csúcsára. A döntőig sima utunk volt, az NKE csapatát 45-18-ra vertük meg, utána pedig a BME csapatát 45-30-ra. Végül a döntőben a Testnevelési Egyetem kínai csapatával álltunk szemben, ahol 45-44-re győzedelmeskedtünk.

További eredmények:

OE1 (Liszkai Tamás, Karvalics Ádám, Káli András) 1.helyezés,

OE2 (Pankaczi Krisztián, Kiss Ádin, Bánky Tamás) 5.helyezés.

Az egyéni versenyszámban Liszkai Tamás érte el a legjobb eredményt az Óbudai Egyetem csapatából, a második helyen végzett, a Testnevelési Egyetem csapatából WU Zhuosheng-tól kapott ki a döntőben 15-10-re nagyon szoros küzdelem során.

További eredmények: Liszkai Tamás 2.helyezés, Pankaczi Krisztián 6.helyezés, Kiss Ádin 10.helyezés, Karvalics Ádám 15.helyezés, Káli András 16.helyezés.

A női párbajtőr versenyszámában a legkiemelkedőbb vívónk Csomós Flóra volt, aki nagy hajrával kezdett, és végig uralta a pástot, azonban a döntőbe jutásért egy tussal jobbnak bizonyult az ellenfele, és 12-13-ra kikapott az ELTE csapatának egyik versenyzőjétől hosszabbításban. Flóra így a 9.helyezést hozta el az Óbudai Egyetem csapatának.

A férfi kard versenyszámában, Karvalics Ádám szerezte meg az Óbudai Egyetem részére a legjobb eredményt, a 8. helyezést. A legjobb 8-ba jutásért 1 találattal volt jobb a BME hallgatójától ANGLER Marcelltől (15:14), majd a legjobb 4-be jutásért a verseny győztesétől, GALGÓCZY Tamástól a Corvinus Egyetem hallgatójától kapott ki 15:9-re.

Női kardban pedig Csomós Flóra végzett majdnem a dobogón, a legjobb 2-be jutásért kapott ki szintén a verseny győzetéstől ZÁHONYI Petrától 15:8-ra, majd a 3.helyért 15:7-re maradt alul a Testnevelési Egyetem hallgatójától, egy kínai versenyzőtől, HU Yanjing-tól. Így végeredményben a 4 helyen zárta a versenyt.

A MEFOB záró száma az Universitas váltó volt, amelyen négy egyetem tudott kiállítani csapatot, az Óbudai Egyetem, a Testnevelési Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Az első ellenfelünk a Debreceni Egyetem volt, akiket 30-24-re győztünk le. Utána következett a Testnevelés Egyetem, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet győzték le 30-26-ra. A döntőben az összes szem a végső küzdelemre szegeződött, nem csak azért, mert ez volt az utolsó versenyszám (és már mindenki haza akart menni), hanem mert nagy izgalmakat is rejtett ez az összecsapás, de végül győzelmet arattunk a Testnevelés Egyetem, kínai csapata ellen.

További eredmények:

OE1 (Kovács Anna, Kerepesi Tamara, Csomós Flóra, Karvalics Ádám, Pankaczi Krisztián, Káli András) 1.helyezés

Végeredményben nagyon sikeresen zártuk az Óbudai Egyetem csapatának képviseletében a versenyt. Szeretnénk megköszönni a Testnevelési és Sport Intézet támogatását, és külön köszönetet szeretnénk mondani Hönig Lászlónak és Lernerné Cseplye Ilonának, akiknek a támogatása nélkül nem jöttek volna létre ezek az eredmények, illetve nem utolsó sorban nagy köszönet a csapat tagjainak (Kovács Anna, Kerepesi Tamara, Csomós Flóra, Kiss Ádin, Pankaczi Krisztián, Karvalics Ádám, Bánky Tamás, Liszkai Tamás és Káli András), akik odaadó felkészüléssel és 100%-os erőbedobással mindent megtettek a győzelemért.

Köszönettel az Óbudai Egyetem csapata!

Káli András