Kutatók éjszakája 2016

Pályázati felhívás

Kedves Hallgatók!

A KVK HÖK, valamint a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar pályázatot hirdet a 2016. évi Kutatók Éjszakájára, hallgatói kiállítási munka elkészítésére a Kandó Kálmán Villamosmérnöki kar hallgatói számára.

Olyan pályázati munkákat, kiállítható eszközöket várunk, melyek hűen tükrözik a kar által oktatott tantárgyak, szakirányok tudományos munkáját, s melyek témájukban és látványukban méltóak a kar intézetei által kiállított anyagok kiegészítésére.

A pályázat jó lehetőség mindazok számára, akik szeretnek az egyetem falain kívül vagy belül bütykölni, építeni, fejleszteni, akár hobbi szinten, akár szakdolgozatuk, TDK munkájuk előkészítésére, kiegészítésére és nem riadnak vissza munkájuk nyilvánosság előtti szerepeltetésétől sem.

A kiállításra szánt pályamunka dokumentációjának benyújtása, amely tartalmazza a következőket:

  • A pályázó adatai: név; neptun kód; email cím; telefonszám; szakirány (ha már van); modul (ha már van)
  • A pályázat elméleti hátterének leírása, kifejtése minimum 1500-2000 szóban
  • Látványterv az eszköz, kiállítási anyag, kísérlet tervezett fizikai megjelenéséről
  • A projekt megvalósításával járó becsült kiadások megadása, valamint hely-, idő-, eszköz- és erőforrásigényének megbecslése.

Pályázat benyújtási határideje: 2016. augusztus 29. 23:59
A pályázatokat e-mail-ben, a jarvas.gergely@hok.uni-obuda.hu címre várjuk.

A pályázó, a kész pályázati munkáját, az ahhoz tartozó előadással együtt mutatja be a pályázatot elbíráló bizottság előtt. A bizottság a pályázatokat 1.-től 5.-ig helyezi.

A pályázat elnyerhető pénz összegei: I-V. helyezettig, helyezésenként 40 000 forint nyerhető el.

A pályázattal elnyert összegeket a hallgatók egyszeri közéleti ösztöndíj formájában kapják meg az októberi utalási időszakban.

Eredményhirdetés ideje 2016. szeptember 2.

Mindenkinek eredményes munkát kívánunk!

Budapest, 2016.06.16.

Korom-Vellás Attila s.k.
OE KVK HÖK

Elnök