Színpadtechnikai szakmérnök

KÉPZÉS ÁLTALÁNOS LEÍRÁSA, KÉPZÉSI CÉL
Magyarországon
kizárólag az Óbudai Egyetemen folyik célirányos posztgraduális
(újabb diplomát nyújtó) színpadtechnikai képzés. A képzésben
részt vevők olyan világítástechnikai, hangtechnikai,
színpadgépészeti ismeretek birtokába jutnak, amit színházak,
rendezvényközpontok, kültéri rendezvények és egyéb szcenikai
területeken az átfogó műszaki irányításban tudnak
hasznosítani.
A
cél olyan szakemberek képzése, akik a meglévő legalább
alapképzési mérnöki szakképzettségükre alapozva elsajátítják
a kulturális intézmények és rendezvénytechnikai cégek, illetve
színpadtechnikai ágazat és szolgáltatások területén a
színpadtechnikai feladatokhoz szükséges színpadvilágítási,
színpadi hangosítási, színpad gépészeti és színpadi
vizuáltechnikai ismereteket, valamint a ezek komplex alkalmazását.
Ezen
ismeretek megszerzésével képesek felelősséggel ellátni:
-
a kulturális intézmények és rendezvénytechnikai cégek színpadtechnikai eszközeinek szakszerű és biztonságos üzemeltetését, a gép-, műszer- és eszközgazdálkodás feladatait,
-
a kulturális intézményekben és a rendezvény technikai vállalkozásokban, illetve a szolgáltatási területeken a színpadtechnikai tervezési, fejlesztési, kivitelezési és ellenőrzés és feladatokat.
E képességek alapján alkalmasak lesznek arra, hogy a színpadtechnikában, azaz a színpadgépészeti, a színpadi hangtechnikai, a színpadi fénytechnikai és a színpadi vizuáltechnikai rendszerekben és technológiájában a minőségi munka eredményességét növeljék, továbbá képesek lesznek a színpad- és rendezvénytechnika területén dolgozó részszakterületek szakembereinek munkáját összefogni és irányítani.
KINEK
AJÁNLJUK?
A képzésre való jelentkezés feltétele legalább alapképzési szakon (BSc) illetve főiskolai szakon szerzett mérnöki végzettség. A képzés ajánlott azoknak, akik már világítás és/vagy hangosításterületén dolgoznak vagy dolgozni kívánnak és mélyebb, egyetemi szintű szaktudással kívánják bővíteni ismereteiket ezen a területen.
KÉPZÉSI TERÜLET
műszaki
KÉPZÉSI SZINT
Szakirányú továbbképzés
KÉPZÉS NYELVE
Magyar
MUNKAREND
Levelező
KÉPZÉSI IDŐ
KÉPZÉS HELYSZÍNE
Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
Budapest
TOVÁBBI
INFORMÁCIÓ
További információk a képzést részletesen bemutató honlapon: http://szinpad-szakmernok.hu/
Nádas
József
mérnöktanár
Óbudai Egyetem, KVK EKRI MTT
1084 Budapest, Tavaszmező utca 15. B. ép. fszt. 14.
Email:nadas.jozsef@kvk.uni-obuda.hu
Mobil:+36 20 999 3355