Ipari kapcsolatait erősíti a Kandó

Ipari fórumot rendez az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara március 6-án, hogy szélesítse kapcsolatait és erősítse együttműködését a villamosenergia-ipar szereplőivel.

Az együttműködés kiterjedhet a hallgatók gyakornoki foglalkoztatására, oktatási és kutatási-fejlesztési együttműködésekre, tárgyi és pénzügyi támogatásra, közös rendezvények szervezésére.

A fórumon először Prof. Dr. Kovács Levente rektor ismerteti az Óbudai Egyetem célkitűzéseit és a fejlesztési irányokat. Ezután Prof. Dr. Nádai László dékán mutatja be a kar új oktatási stratégiáját, együttműködési elképzeléseit, terveit. Sándor Tamás, a Dékáni Hivatal vezetője pedig a gyakornoki programokról tart összefoglalót.

A rendezvény második részében a kar képviselői az ipari partnerekkel közösen keresik az együttműködés hatékonyabbá tételének lehetőségeit a kor igényeinek megfelelő, az ipar kihívásainak eleget tevő mérnökképzés útjait. A rendezvényre várják az érdeklődő partnereket.

A fórumot 2020. március 6-án, pénteken, 10 órától tartják a kar józsefvárosi telephelyén, a VIII. kerület, Tavaszmező u.17. I. em. 122. teremben.

Érdeklődni lehet: Dr. Temesvári Zsolt (06 30 685 6048, temesvari.zsolt@kvk.uni-obuda.hu)